2009 óta folyamatosan gyűjtök Berlinben: fotósorozatokat, rövid videókat készítek különböző témákban, amelyek még
vázlatok, érdeklődési területek esetleges későbbi munkákhoz. Például városi
szituációk, furcsa bútorok, vagy meglepő, véletlenszerű jelenetek városi
kontextusban.
Talált tárgyak, oda nem illő városi környezetben, fotósorozat, 100x130 cm
Egy fotósorozat lakótelepek közé betelepedett ideiglenes építményekről (vándorcirkusz, vidámpark), ezek egymással kontrasztos képe, mint a valóságban is létező kollázsok.
Vagy érdekelt, hogy több,
mint húsz évvel a Fal leomlása után milyen állapotban van a Fal mentén elterülő
(egykori) üres terület, ami sebként, hiányként húzódott a város közepén végig.
Ezért több napon-héten át sétáltam az ú.n. Mauerweg mentén, azaz ahol egykor a
Fal állt. A legtöbb részen már beépítették, eltűnt és semmi sem emlékeztet a
közelmúltra.
Főleg a belvárosban van ez így, ahol ezeken a helyeken (főleg a
Check Point Charlie-nél és a Brunnerstrasse-nál) szabadtéri múzeumot,
emlékművet, dokumentációs központot hoztak létre. Én inkább a külső
városrészeken fotóztam az átalakítás alatt álló területeket, vizsgálva, hogy a
nyomokat, amelyek egyre halványodnak.